Jónéhányan régóta vártuk már ezt a koncertet. 1993. V. 27-es Pecsakoncertje után másodszor szólóban itthon Robert Plant, a Led Zeppelin egykori énekese. 1998. II. 23-án Page mesterrel közösen is fellépett a BS-ben, de azóta is eltelt már több, mint 8 év. Szívünkben tiszta, gyermeki izgalommal vártuk ma este a csodát. És bejött. Azt hiszem, amit láttunk, halottunk, az mindenki kényes gyomrának jólesett.
Tavaly – bár Marton László Távolodó (áldassék a neve) sok energiát fektetett a szervezésbe - nem jött össze a pesti szigetes fellépés, idén viszont európai turnén van Plant és zenekara, a Strange Sensation. Nagyjából csak az öreg kontinensen játszanak, most nyáron pedig főképp fesztiválokon. Szinte fesztiválturné. Ez a mi szerencsénk. Régi elméletem, hogy a Zeptagok egyik célja a legenda életben tartása is, újabb szimpatizánsok megszerzése, folyamatos jelenlét, figyelemfelkeltés. Page ezt vendégjátékokkal éri el (Puff Daddy, Limp Bizkit, Black Crowes stb.), közösen mindenféle díjkiosztókon protokollal, Plant pedig szerintem most ezekkel a fesztiválokkal mutatja meg magát a szélesebb tömegeknek, hogy újabb ifjú szívekbe jusson el és éljen tovább.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy idén láttam már Sir Percy-t St. Pöltenben július 21-én majd két nap múlva Ostravában, úgyhogy jelentem, felkészültem a cikkre. Tulajonképpen némi nagyzolással az utóbbi három koncertjét láttam.
Plant továbbra is bírja hanggal, jó formában van. 1990 körül kialakított egy olyan énektechnikát, amivel nagyjából üzembiztos a legtöbb helyzetben. Egyébként 58 éves!
Bootlegekről pár hónapos késéssel vagyok „naprakész”, figyelem, hogy épp hol tart Plant. Viszont – mint most kiderült – ezt élőben kell látni a teljes élmény eléréséhez. Az egészhez hozzátartozik a látvány, Robert Plant sajátos színpadi megjelenése, egyénisége, mozgása, ami az utóbbi években kicsit átalakult. A kézmozdulatok megmaradtak, de valami sajátos higanymozgással egészült ki. A bootlegek hallagtása továbbá veszélyes erre a cikkre nézve is, mert sok mindent evidenciaként kezelek, míg valószínűleg a túlnyomó többség nem követi Plant szólómunkásságát, nem tudja, hogy mennyire extrém dolgokat csinál az utóbbi 4-5 évben. Pedig ez így megy, sikerül neki az újbóli megújulás, a zenei fiatalság és életkedv megőrzése.
Rá kellett továbbá döbbennem, hogy Plantet manapság világzenei attrakcióként tartják számon. Itt is Világzenei Nagyszínpad, Ostravában Világzenei Fesztivál, és a dalok is világzenei (főképp észak-afrikai, arab) ízekkel vannak megtűzdelve. Dehát Plant egy kísérletező, öreg korára is bátor alak. A zenekart is bátran építi fel, ezek nem „alkalmazottak”, hanem kreatív társak. Így három egymást követő koncert után látszik igazán, hogy nagy teret kapnak a tagok az inprovizációra, szabad kezdeményezési joggal nyúlnak bele a számokba koncert közben váratlan helyeken is. Ilyen értelemben hasonló volt a Zeppelin is, lehet ezért tetszik ez a formáció nekem, és mondja mindenki, hogy Plantnek ez a legnagyobb dobása a Zep óta. Persze az improvizációban, a szabadságban benne van a bakik lehetősége is, hol bejön a húzás, az ötlet, az intuíció, hol nem. Volt jópár baki, de csak a kukacoskodók listáznák ki. Technikailag lehet, hogy nem ők a legjobbak, de nekem mégis ez a felállás tetszik a leginkább. Eddigi legtovább tartó felállása is egyben, hisz 2001 óta csak egy basszusgitáros-csere történt, és az is csak előrelendítette a szekeret. Ezen a néven már két albumot is kiadtak.
Érdekes – figyelve az elmúlt évtizedeket is – hogy Plant most mintha (ismétlem: mintha) kiszolgálná a közönséget, a repertoár fele régi Zepdal újraértelmezve. Szerintem ez távolról sem „kiszolgálás”, egyszerűen öntörvényű hősünknek most ehhez van kedve, ezt élvezi csinálni. A Black Dog, a Friends, vagy a Four Sticks, de még a Whole Lotta Love is meg van bolondítva, és nagyon szimpatikusan. Ezekben a dalokban 30 év után is van töltet, pláne ha megvan a fantázia hogy hogyan nyúljanak hozzá.
A program másik felét az aktuális album, a Mighty Rearranger dalai adják általában. Pölten előtt gondoltam rá, hogy jó lenne, ha régebbi szólódarabok is terítékre kerülnének, és lőn. A 29 Palms bekerült a Hey Joe helyére a programba. Utóbbit eszetlenül átdolgozva játszotta az utóbbi években, most annak az átdolgozásnak a logikájával nyúlt a 93-as klippes slágeréhez.
Az első 2-3 szám a beéneklésé volt, legalábbis a 2 legutóbbi koncerten. Most viszont Plant már az elején megfelelő üzemi hőfokon volt, a zenekar viszont kicsit döcögött az első 2 dalban. Intrózene CD-ről, a Rearrangerről, a Shine It All Around remixverze. Ezt korábban 2005-ben még játszotta koncerten, sajnálom, hogy kiesett a programból, ahogy a When The Levee Breaks sem megy most nyáron.
Az If I Ever Got Lucky megfelelő nyugis melltempós beúszás az egész zenekarnak, bár ez nem saját szám. És nem is olyan nyitószám, mint mondjuk a BBC Session 2. discjén az Immigrant Song. Az akkor volt, most meg most van. Sokkal inkább a hangulatok a fontosak, mint a zúzás, és igazából nem volt ez másképp a 70-es években sem, mégha akkor szárazabbak, szellősebbek voltak is a dalok. Igazából nincs különbség, ez most is energiazene, csak másképp.
Hangzásbeli furcsaságok is történtek, főleg a 2. számban, az egyébként kiváló Freedom Friesban volt kísérletezgetés, hogy akkor hogy is legyen, de végül ezzel sem volt nagy gond. Még egy új dal, a Seven Is Seven. Kevésbé ütős, valószínűleg nem erre fogunk emlékezni az est fénypontjaként, de rendben volt.
„Some new song, old song”, végre egy régi klasszikus, a Black Dog. Erősen átíródott az utóbbi években, de nagyon fain így. Jó húzósra belassított tempóval nagyon dögös így. Még nekem is "eljárt a szám” az „á-á” részeknél, pedig utálom a közönségénekeltetést.
Plant mint tudjuk nagyon szereti az akusztikus dalokat, ezt ma a Going To California gyönyörű lírája is képviselte. Aki volt 98-ban az talán felfigyelt arra, hogy ez most nem székről lett előadva, végigállta Plant a dalt. Szép új zárlatot találtak ki némi közönségénekeltetéssel egybekötve. A 29 Palms után vissza az akusztikusokhoz, Friends. A billentyűs srác új köntösbe helyezte a dal eredeti elektromos hangjait. Nagy siker.
Furcsa, szokatlan Planttől, hogy szólókoncerten kiejti a száján a Led Zeppelin nevet. Most megtette. Összességében jó passzban volt, érezte, hogy jó formában van, ez feldobhatta. A mikrofont hátravetette a vállán, stb.
A Tin Pan Valley volt az első dal az új albumról, amit a közönség ugyanúgy reagált le, mint a régi Zepklasszikusokat. Jó ez az album, jók a dalok.
A Four Sticks 2001 óta ezzel az intróval szerepel, az egyik legütősebb koncertdarab lett belőle. Reszelt a dal rendesen most is.
Egy ifjú zeppológius haverommal épp egy 2005-ös bootlegről beszéltünk nemrég, mikor belehallgattunk hirtelen felindulásból Leadbelly „eredeti” Gallis Polejába (ebből lett a Gallows Pole), és megdöbbenve figyeltünk fel arra, hogy a Leadbelly dal intrója köszön vissza a mostani Gallows Pole-ban. Nagy csibész az öreg, pláne ha hozzávesszük, hogy a ráadásban a Whole Lotta Love előtt az eredeti You Need Love Dixonverz is elhangzott. A Gallows Pole előtt intróként most egy amolyan "Esik eső szép csendesen, csepereg. Háde Cigányasszony a börtön előtt kesereg." is volt. (ha ismeritek e kiváló tradícionálist) Hála az égnek (tényleg neki) nem esett. De ez így már nagyon áttétes, a lényeg, hogy volt egy börtöndal intrója a Bitófának. A Page-Plant korszakban megszokott tekerőlant hangot billentyűn hozták. Szépen kerekített a szám, egyre gyorsuló tempóval, ahogy kell. És elköszönnek. Na ne!
A ráadásblokk húszegynéhány perces. A The Enchanter, mint új dal egy jó kis bluestéma, a végén egy elektronikus improvizációs résszel, egyész éterien tágítva a zenei spektrumot.
És egy káprázatos Whole Lotta Love zárta az estet. Jól bele a hallgatóság arcába nekije. Így is van, erről van szó kérem. Hát így kell ezt. De jó lett volna még egy ráadás. Ma este mindenki kisgömböc.
Azt hiszem mindahányan eljárnák havonta effélére, de rögtön belelóg abba a bizonyosba. Plant többször elmondta: „next time”. Reméljük. És gyors közvéleménykutatást tartva a nem elkötelezett arcok között is mondhatni, hogy ez egy objektíve lélegzetelállító esemény volt.
Kalapokat le. Térdre, imára.
Én mindig aggódom (már 95 óta), hogy nem lesz több lehetőségem látni ezeket a pacákokat (gondolok itt a 3 régi Zeptagra), de lassan kezdek megnyugodni, és megnyugtathatom azokat, akik esetleg valamiért nem tudtak eljönni, hogy Plant fog még játszani, bírja, szereti csinálni, hobbiból csinálja, van még erőtartaléka. Van a történetben még sok jó év. Reméljük hamarosan játszik majd valahol a közelben.
Aki kihagyta, az kocazepper, tartson önvizsgálatot és szórjon hamut a fejére. Halálesetet és szülést kivéve csak igazolatlan távollétről beszélhetünk.
Plant fehér pólóban, szimpla farmerban volt. Barátnőm megjegyezte, hogy a fekete póló jobban állt volna neki. Ezt nem tudom.
Ja és persze ejtsünk szót arról, hogy „teltház” volt, elfért volna ez a koncert a Nagyszínpadon is, de ott biztosan szarabbul szólt volna. |