1969. január 12-én jelent meg a Led Zeppelin azonos című bemutatkozó albuma. Az újszerű zene és felvételi technika a mai hallgatók szemében (fülében) az egyik leghatásosabb debütáló albummá teszi, mely a rockot egy egészen új nézőpontból közelítette meg. A zenekar stílusát megteremtő album felvételén mind a négy tag kitett magáért; úgy próbálták ötvözni a rock és a blues elemeit, ahogy azt előttük még senki sem próbálta. Ennek köszönhetően az album egyfajta vázlat későbbi munkáik számára.
Az albummal egy óriási és hű rajongótábort szereztek. Akkor különlegesnek számító ős-metál-pszichedelikus hangzásuk megkedveltette őket az ellenkultúrával az Atlanti-óceán mindkét partján. Bár az album sikerét második albumuk, a Led Zeppelin II túlszárnyalta, a kritikusok még ma is egyetértenek abban, hogy első albumuk még ma is a rock klasszikusai közé tartozik.
Annak ellenére, hogy a lemezen jelölték a dalok szerzőit, később bebizonyosodott, hogy Jimmy Page néhány kisebb részletet más blueszenészektől vett át, és miután a zenekar híres lett, több szerzői jogi pert is vesztettek. A "You Shook Me" és az "I Can't Quit You Baby" Willie Dixon műve, a "Babe I'm Gonna Leave You"-t pedig Joan Baez előadása nyomán dolgozták fel. Page először tévesen hitte, hogy az utóbbi egy tradícioális folkdal, de miután bebizonyosodott, hogy Anne Bredon írta az 1950-es években, ezt a szerzőségben is jelölték. Dixon két dalánál teljes szerzőséget kapott (a "You Shook Me"-nél J.B. Lenoirral közösen), de később pert indított a zenekar ellen, mert a Led Zeppelin II-höz is felhasználtak részeket a műveiből.
Az album legfontosabb dala, a "Dazed and Confused" egy lassú, bluesos dallammal indul, majd egy kicsit gyorsabb tempóra vált. Ezt Page gitárszólója követi, majd a dal elején hallható dallamhoz térnek vissza. A dalban kulcsszerepet játszik John Paul Jones basszusszólama és John Bonham dobjátéka. Koncerteken akár többrészes improvizációvá is átalakították (1975-re már elérte a 40 percet is). Page szokása volt, hogy vonóval játszott gitárján; a technikát még akkor sajátította el, amikor stúdiózenész volt és már a Yardbirds utolsó turnéjain is alkalmazta.
Robert Plant hangja és stílusa szokatlan volt az 1960-as évek többi énekeséhez - John Lennonhoz és Mick Jaggerhez - képest. Hangja rengeteget tett hozzá a Led Zeppelin sajátos hangzásához, az 1970-es évek óta pedig Plant az egyik legnagyobb hatású rockénekes. A bluesosabb dalokon szájharmonikán is játszott.
A Led Zeppelinnek sokkal szélesebb zenei palettája van, mint a hangos riffek. A "Black Mountain Side" című dalban egy tablajátékos csatlakozott Pagehez. A "Babe I'm Gonna Leave You"-n és a "Your Time is Gonna Come"-on Page szintén akusztikus gitáron játszik.
Jimmy Page egy szoba tulajdonságait használta fel, hogy a felvétel visszhangját felerősítse és sűrítse a textúrát. Az albumot egy analóg, 4 sávos keverőpulttal vették fel, ami szintén segített abban, hogy a felvételnek lágy hangzása legyen.
Az album borítóján a Hindenburg katasztrófája látható. A későbbi albumok borítói ennél eredetibbek.
2003-ban a VH1 zenecsatorna a Led Zeppelint minden idők 44. legjobb albumának választotta, a Minden idők 500 legjobb albumának listája szavazáson pedig a 29. helyet érte el.
|